Fontossági sorrend

Fontossági sorrend

Olyan érzésem van, mint akinek le akar esni a feje. Zökken is egyet a nyakamon lévő kőbunkó. Hirtelen riadok fel. Körbe nézek és egy teljes percbe telik mire rájövök, hogy még mindig az irodában ülök. Rásandítok az órára: Este kilenc óra. Még szerencse, hogy, a főbb ajtókhoz van kulcsom így be tudok zárni. Elmentem a jelentést ami, tulajdonképpen a féléves összegzés, egy része. Lezárom a gépet, bezárom az irodát, ugyan így teszek a többi kijárattal is. Felveszem a bukósisakot és felülök a motorra. Élvezem, ahogy körülleng a szabadság szele. Felemelő érzés, főleg a mindennapi malomkerék után. Mondhatni, hogy ez a legjobb az egész napban, szabadnak lenni a motoron. A házunkhoz érve, beviszem a járgányt a garázsba. Még szerencse, hogy onnan is vezet fel egy ajtó a házba. Ahogy beérek, lerúgom magamról a cipőt. A kabátot beviszem az ebédlőbe – az közelebb van mint a fogas – és egy székre rakom. Az étkező asztalon kint vár a vacsora. Semmi kedvem enni így otthagyom. Felmegyek az emeletre, benézek Milánhoz. Nincs bent. Át megyek a hálószobánkba, ott fekszik Milán a feleségem mellett. Amilyen halkan csak tudom, összeszedem a cuccom és elmegyek zuhanyozni. Élvezem, ahogy a meleg víz végig csorog megfáradt testemen. Megtörölközök, felveszek egy gatyát és ahelyett, hogy felmennék, a vendégszobához vezet utam. Előveszem, az ágyneműt és a huzatokat. Mindent elrendezek és lefekszem. Nagyon hosszú napom volt. A holnapi még hosszabb lesz. Alig fordulok, a másik oldalamra már alszom is.

Arra kelek, hogy csörög a telefonom. Kezembe veszem és lenyomom az ébresztőt. Elvégzem a reggeli teendőket. Beizzítom a kávéfőzőt, míg az lefő addig pirítóst csinálok. Közben megnézem az órát, még lenne egy órám a hivatalos indulásig, de mivel annyi mindent kell még elintéznem így hamarabb megyek be. Gyorsan betolom a pirítóst, felhörpintem a kávét és a cipős szekrényhez megyek. Kiveszem a cipőt, felveszem a kocsi kulcsot és kilépek az ajtón.

A kocsiban ülve megállapítom, hogy elkell, menjek tankolni. Telenyomatom a tartájt, majd visszaülök és folytatom az utamat.

Bent, rá kell, jöjjek elfelejtettem az aktatáskámat, viszont a gépen minden most szükséges dolog meg van. Az idő telik. Mindenki ebédelni indul.

- Jössz, a büfébe, vagy az asszony megint csomagolt valami finomat? – Kérdi, az egyik munkatársam Timi.

Elnézek a szekrényem polcos részére. Az üzeleti könyvek és a céges mappák, különböző rácsos írattartók tömkelegén kívül más nincs ott. Nincs ott a barna kis tasak. Timi felé fordulok és illedelmesen közlöm, hogy nem, nem eszek, mert még ezt – bökök a monitor felé-be kell fejeznem. Ő tudomásul veszi és kimegy. Timi egy idős velem, és szingli. Jobban mondva újra szingli. Volt egy párja, öt évig voltak együtt, de valami nem működött. Így Timi, jobbnak látta, ha külön válnak útjaik. Ez után pedig minden idejét a munkára szánta. Na, és egy icipicit magára. Hiszen azóta rengeteget változott. Hosszú sötét szőke haját, vörösre festette és levágatta. A testalkata nem változott. Ugyan olyan vékony és formás. Az ember szeme elsőre megakad rajta. Még az enyém is pedig én már rutinos néző vagyok. Most is, szerencse, hogy elterelte a figyelmemet a zacskó…

Megrázom a fejem és nem fejezembe a gondolatmenetemet. Inkább neki látok a munkának. Minél hamarabb beakarom fejezni.

Az ajtómon megint kopognak. Ez nem igaz, csak most fordultam a gép elé és már megint zavarnak. A kelleténél hangosabban és erőteljesebben szólok, hogy bejöhet az illető.

- Te még mindig itt vagy?-néz rám Timi, elképedve- Már három órája lejárt a munka időd.

- Timi, tudod, hogy én fogom prezentálni holnap után mennyit profitáltunk és, hogy – hogyan tovább. Mik a további tervek. Tudod, hogy ehhez nagyon pontos, kidolgozás kell. Nem lehet csak úgy félválról venni.

- Persze, hogy tudom. Azt is tudom, hogy  már minden a fejedben van. Egész kis könyv. Minden meg van ami kell. Nagyot fogsz aratni. Szépen haza mehetnél a családodhoz ahelyett, hogy itt gürcölsz, a semmiért. Ne, ne nézz így. Pontosan fogalmaztam. Már a semmiért csinálod, hiszen kész vagy mindennel. Már csak feleslegesen nyeled az iroda poros levegőjét. A helyett, hogy végre haza tolnád a seggedet és megnéznéd, hogy- hogy van Milán.

- Befejezted?- nézek rá amolyan mostmár elég legyen, nézéssel. Viszont tudom, hogy igaza van. De, ez tényleg nagyon fontos. Mint aki olvas a gondolataimban folytatja.

- Tudom, mint már az imént is mondtam. Tudom, hogy mennyire fontos ez neked, hogy ezzel bizonyíthatsz és előreléphetsz és ezzel havonta szép összeggel gyarapodik a bankszámlád. De, mi a garancia arra, hogy ez után nem lesz még nagyobb a munka iránti megszáloddságod? Ne, neválaszolj! Semmi, garancia nincs rá. Sőt! Tuti, hogy így lesz. Nem veszed észre, hogy az elmúlt háromnegyed évben is ugyan ezt csináltad? Tudod, hogy miért nem volt ott a tasakod ahol szokott? Elmondom én neked, drága Zalán! Azért, mert beleuntak. Ez az első figyelmeztetés, legalább is az itteni. Szerintem otthon több ilyet tapasztaltál, de meg is érdemled! Fogalmam sincs mi a fészkes fene bajod van neked! Van egy gyönyörű kis fiad és egy csodálatos feleséged és te mind ezt eldobod magadtól.

- Elég lesz!- forr benne a düh..elsőnek még bírtam, mert végül is igaza van. De, ez azért már túlzás annyira nem hanyagolom el a családomat és ezt meg is mondtam neki.

- Igen? Mióta nincs ott a zacskó? – nézek rá, felhúzott szemöldökkel

- Ugye, hogy nem tudod? Válaszolok én. Két hete nem kapod, két hete hívlak minden nap ebédelni. Persze ezt se vette észre. Nem tudatosítottad magadba. Annyira a bizonyítási vágy, hajt, hogy elfelejtetted, hogy kik azok akik szeretnek és mindenben melletted vannak. Elhanyagolod őket és ne csodálkozz, ha a végén egyedül maradsz és éled a remeték életét. Vagy folyamatosan lyukat váltogatós öreg úr leszel. De meg nyugtatlak az az élet is csak addig tart amíg az arcod ilyen sármos marad. Aztán már nem látnak majd mást benned, mint egy aszott, megkeseredett öreg urat, semmit többet. Az egy dolog, hogy velünk – a barátaiddal- nem foglalkozol, de az már nem állapot, hogy a családodat elhanyagolod. Mit tudsz arról, hogy Milán, hogy viseli az óvodát? Hogy a feleségednek milyen a munka hely, a háztartás és a gyereknevelés között egyensúlyozni? Szándékosan nem tettem oda, hogy odaadó feleség maradni… Hiszen én tudom és látom, hogy próbálkozott…, de feladta Zalán! Feladta! Miattad, mert látta, hogy nem éri meg… Szerinted mennyi időbe telik míg ez tovább fajul?- nem bírom tovább hallgatni, egyszerűen nem. Visszafordulok a gépem felé és a teljes figyelmemet a monitornak szentelem. Timi még egy ideig mondja a magáét és kimegy. Egyszerűen nem bírom ezt az egészet összetenni, realizálni magamban. Hiszen, én mindent megtettem és a mái napig meg is teszek a családomért. Csak értük élek. Mi az ami nem elég? Mi az amiből több kellene? A, háborús macska lőporos hordójára! Nem tudok ketté szakadni. Most itt kell lennem.

A prezentációnak vége. Pontosabban két hete vége. Tetszettek a terveim elő is léptettek. Így még több munka szakadt a nyakamba. Még több túlórával. Ha, lenne bent egy ágy akkor itt is aludnék. De, mivel nincs így egy szállodába kényszerültem. Igen, két hete ott alszom. Az asszony kitette a szűrömet. Valahogy még is nyugalmat érzek. Szeretem őt is meg a gyereket is. Elvégre az enyémek, de most nem tudok arra koncentrálni, hogy velük is eleget foglalkozzak. Van fontossági sorrend és most a család háttérbe szorult. De, hát a munka fontos. A nélkül nem tudnék Milánnak megfelelő anyagi biztonságot nyújtani. Tudom, hogy hiányzok nekik, de hát ott vannak egymásnak. Nagyon jól megvannak együtt. Engem is számtalanszor próbáltak belevonni mindenbe, de én csak hárítottam az efféle erőfeszítést. Hiszen, ha ők jól meg vannak, akkor nekem van egy kis nyugalmam, és elmerülhetek a számok világában. Talán, ha majd elértem, amit akarok, akkor vissza költözöm. Ilyen egyszerű… Egy belső hang azt suttogta: Gondolod, hogy ennyi az egész? Nem gondolod, hogy nagy baj van?

Nem nem gondolom, hogy baj lenne. Tudom, most olyan mintha a munkámat választottam volna a családom helyett, de nem így van. Csak átmeneti állapot az egész. Még bele nem rázódom az újabb munka kőrbe és el nem érem ezen a szintem is amit szeretnék. Pár hónap az egész. Nem több.